Az I. Szinkópa Vegyeskari Találkozó előtt az volt az elsődleges célunk, hogy amatőr vegyeskarok, kamarakórusok számára olyan szakmai napot biztosítsunk, melynek során a kóruséneklés gyakorlati kérdéseivel érdemben foglalkozunk, kiváló szakemberek vezetésével közösen „okosodunk”, egymástól tanulunk és új ötleteket kapunk, egymást egy kicsit jobban megismerjük, s közben sokat éneklünk. Mivel mindez hiánypótló alkalomnak tűnt, az I. Szinkópa betölthette küldetését, s komoly igény merült fel ennek folytatására. Ezért mertünk belevágni a II. Szinkópa szervezésébe. Kívánjuk, hogy az idei találkozó is minden résztvevő hasznát, épülését, szakmai gazdagodását szolgálja!

Cseri Zsófia

PRAE.HU - Egy s más a kóruséneklésről – nem csak szakmabelieknek

 

Látszólag egyre több sebből vérzik a magyar kórusmozgalom, s az amatőr kórusok működését sok minden (túlterhelt emberek, anyagi szükségek) nehezíti. De ha adott egy ilyen rendezvény, mint a Szinkópa Vegyeskari Találkozó, és sok énekes együttes rászánja idejét, erejét, igenis nagyon sokan boldogan részt vesznek rajta. Cseri Zsófiával, az Erkel Ferenc Vegyeskar karnagyával beszélgettem a márciusi Szinkópa rendezvényükről.

PRAE.HU: Hogyan jött létre a Szinkópa Vegyeskari Találkozó, és honnan az ötlet?

Hadd menjek vissza a kezdetekig, s két gondolatot hadd kapcsoljak majd össze. Az egyik: az Erkel Ferenc Vegyeskar 1997-ben alakult újjá, s attól kezdve – immáron 15 éve – egy folyamatos és a tagok által is igen odaadó próbamunka következtében jelentős mértékben fejlődött a kórus szakmai színvonala. 

Évről évre egyre több koncertlehetőségünk adódott, számos kórustalálkozón, hazai és külföldi kórusversenyeken vettünk részt. Egy-egy ilyen alkalom után közösen vontuk le a tanulságokat, s ilyenkor egyrészt értékeltük a magunk teljesítményét, másrészt saját bőrünkön érezhettük az adott rendezvény tartalmi és szervezési nehézségeit, sajátosságait. 

A másik gondolat az, hogy kezdő karnagyként sok olyan kurzuson vehettem részt, amelyek ösztönzőleg hatottak rám. Azonban az ilyen alkalmak általában csak szakmabeli karnagyoknak szóltak.

És itt kapcsolódik össze a két szempont. Néhány éve felmerült bennünk, mi lenne, ha szerveznénk a hozzánk hasonló amatőr vegyeskarok számára egy olyan "szakmai továbbképzést", amely új lendületet adhatna minden résztvevőnek a további munkájában. Ez azért fontos, mert bár nagyon hasznosak a kórustalálkozók, kórusversenyek és karnagyi kurzusok, ha egy kórus csapatszinten szeretne gyakorlati tanácsokat kapni és testközelből szeretné a szakmai kiválóságokat látni, hallani, erre manapság kevéssé van lehetőség. És egyre inkább erősödött az "álomnak" tűnő tervünk: rendezzünk egy ilyen találkozót!

PRAE.HU: Mi a célotok ezzel a rendezvénnyel, és mire számítotok, mennyire fognak ezek megvalósulni?

Az I. Szinkópa Vegyeskari Találkozó megrendezésével az volt az elsődleges célunk, hogy amatőr vegyeskarok, kamarakórusok számára olyan szakmai napot biztosítsunk, melynek során a kóruséneklés gyakorlati kérdéseivel érdemben foglalkozunk, kiváló szakemberek vezetésével közösen "okosodunk", új ötleteket kapunk, egymást egy kicsit jobban megismerjük, s közben sokat éneklünk. Mivel mindez – az utólagos vélemények alapján is – hiánypótló alkalomnak tűnt, az I. Szinkópa betölthette küldetését, s komoly igény merült fel ennek folytatására. Ezért mertünk belevágni a II. Szinkópa szervezésébe. Reméljük, hogy az idei találkozó is minden résztvevő hasznát, épülését, szakmai gazdagodását szolgálja majd.

PRAE.HU: Mennyiben lesz más az idei rendezvény a tavalyihoz képest?

Törekszünk arra, hogy minden évben új előadókat (is) hívjunk, és új témák kerüljenek napirendre. Nem szeretnénk, ha "belterjes" lenne ez a találkozó, így idén kizárólag vidéki kórusokat hívtunk.

Ugyanakkor idén bizonyos szakmai fórumokon is meghirdettük a programot, és megszabott kereteken belül, de bárhonnan érkező aktív és passzív résztvevőket is fogadunk. Ezen kívül idén a meghívott előadókon kívül más szakmai kiválóságokat is várunk a II. Szinkópára. Szóróanyagaival még az Europa Cantat is részt kíván venni rendezvényünkön.

Mindemellett a tavalyi program után több olyan tanulságot és ötletet gyűjtöttünk össze, amelyeket az idei rendezvényünkbe már szeretnénk beépíteni, s amelyek elősegíthetik azt, hogy még gördülékenyebb és hasznosabb lehessen a nap mindenki számára.

PRAE.HU: Például milyen tanulságokat tudtatok levonni?

Tavaly nagy sikernek örvendett a karnagyváltó programpontunk. Az összes résztvevőt négy csoportra bontottuk, és a meghívott karnagy vendégek – tízpercenként váltva egymást – minden kiskórust végigjártak, és egy adott művet próbáltak velük. 

Ez a karnagyoknak és a kórustagoknak is újszerű kihívás és feladat volt. De közben kiderült, hogy kevés a tíz perc egy-egy ilyen kis próbaszakaszra, és hiányzott a végén az, hogy együtt is végigénekeljük a szóban forgó kórusművet. Ezeken idén már változtatunk.

PRAE.HU: Kik lesznek a résztvevők, és min múlik, hogy kiket hívtok, illetve kikkel dolgoztok együtt?

A három idei vendégkórusunk: a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar (karnagy: Perlaki Attlia), a Viadana Kamarakórus Dunaújvárosból (karnagy: Kurucz Gergely) és a Vox Mirabilis Kamarakórus Székesfehérvárról (karnagy: Zemlényi Katica). Rajtuk kívül még többen jelentkeztek a Vass Lajos Kórusból, a Fővárosi Énekkarból, és jönnek még más kórusokból is énekesek és karnagyok.

Az előadók tekintetében az a célunk, hogy minél több generáció és szakterület képviselőjét hívjuk össze. Idén az ország egyik legjobb fül-orr-gégésze, foniátere, Dr. Balázs Boglárka, valamint karnagyok (Párkai István, Hartyányi Judit, Pad Zoltán, Tóth Árpád) és zeneszerzők (Barabás Árpád, Tóth Péter) biztosítják a szakmai programot.

PRAE.HU: Ki a célközönsége egy ilyen programnak? Ha jól értem, "amatőr kórus" résztvevők is vannak, ugyanakkor profi zenészek is adnak elő...

Az eddigiekből talán egyértelmű, hogy a Szinkópa Vegyeskari Találkozó célközönsége az amatőr kórusénekesek és karnagyaik. Az pedig csak természetes, hogy ha tanulni akarunk, akkor ehhez profi zenészeket hívunk. 

PRAE.HU: Van valami észrevétel, érdekesség, tanulság akár magatok számára, amit szívesen megosztanál?

Az I. Szinkópa előtt nem gondoltuk, hogy ebből a következő évben egy II. Szinkópa is lesz. Persze nagyon örülünk ennek, és reméljük, hogy hagyománnyá válhat majd ez a rendezvény. Tanulságos látni, s egyben nagy bátorítást is ad nekünk, hogy annak ellenére, hogy látszólag a magyar kórusmozgalom egyre több sebből vérzik, s az amatőr kórusok működését sok minden (túlterhelt emberek, anyagi szükségek) nehezíti, ha adott egy ilyen rendezvény, sok énekes, együttes rászánja idejét, erejét és örömmel vesz részt rajta. 

Örülünk annak, hogy idén a meghívott kórusok körén kívül is ilyen mértékben növekedett az érdeklődők száma. Reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik majd az évek során.

Talán az is hozzátartozik a Szinkópa egyediségéhez, hogy a szakmai programot egész nap online közvetítjük. Így már tavaly is többen az ország más tájairól is követhették az eseményeket. 

Az egész napos programot – fizikai korlátok miatt – nem tudjuk nyilvánossá tenni. Ám a nap végén, az este 19.00 órakor kezdődő zárókoncertre és a másnapi (március 3. vasárnap 11.00) Magyar Nemzeti Galéria aulájában tartandó múzeumi koncertre, ahol a résztvevő kórusok műsorát hallhatják, mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Mátrai Diána Eszter
PRAE.HU