Az I. Szinkópa Vegyeskari Találkozó előtt az volt az elsődleges célunk, hogy amatőr vegyeskarok, kamarakórusok számára olyan szakmai napot biztosítsunk, melynek során a kóruséneklés gyakorlati kérdéseivel érdemben foglalkozunk, kiváló szakemberek vezetésével közösen „okosodunk”, egymástól tanulunk és új ötleteket kapunk, egymást egy kicsit jobban megismerjük, s közben sokat éneklünk. Mivel mindez hiánypótló alkalomnak tűnt, az I. Szinkópa betölthette küldetését, s komoly igény merült fel ennek folytatására. Ezért mertünk belevágni a II. Szinkópa szervezésébe. Kívánjuk, hogy az idei találkozó is minden résztvevő hasznát, épülését, szakmai gazdagodását szolgálja!

Cseri Zsófia

Szinkópa

 

Titáti. Reggeli gégefedők a falon, még egy hangszál sem rezdül. Még. Meg kell tanulnia. Gégésszel. Ésszel. Ép testben ép lélek. Nagy testben nagy hang? Tévhitek. Én is sok mindent tév-hiszek.

A kávészünet kávéillatú.

Setteng az ördög, de mi beéneklünk kartávolságra. Cseri Zsófi karnagytávolságra robban, lobban. Legyőzi, értitek?

Önvallomás, vallomás, más, ás. A NAGY Párkai magáról mesél. Nekünk. Szellemes vallomás, melyik villamosról nehéz bottal leszállni. Ezt is meg lehet szépen fogalmazni. Jó érzés hallgatni, ahogy emlékszik korábbi emberi nagyságokra és nagy emberségesekre.

Ebéd. Elkéstem. Nem baj, hoznak nekem, külön. Hm. De finom. De kedvesek. Gyorsan, gyorsan, kezdődik. Mi is?

“Az ének, ami benned van”. Kórusimprovizáció. Te jó ég, milyen ének van bennem? (Mindenik embernek, a le-elkében da-al van...) De nem Babits, Tóth Árpád jön. Izgalmas. Mi lesz itt? Humoros, de még sejtelmes. Zümmögünk. A tavaszi szél vizet áraszt. Szabadság. De szép. Mindenki egyért, egy mindenkiért. Hallom magamat, és mindenki mást. A dalt, ami bennem és ami bennük van. Disszonáns nyugalom. Együtt és egyedül. Aztán hasonulunk. Akit megérintenek, zombi lesz. Ilyen ez a világ. 

 

“Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!”

 

Egy pillanatra olvadni látszott. Köszönjük, tóth árpádok.

Az asztal szögletes, de a lényeg az öt szék. Barabás Árpád. Mit mondott? Jó, most már hallani a szelíd szavakat. Hogy komponál egy zeneszerző? Hát dolgozik. Visszacsempészi a dallamot a 21. századba. Balázs Boglárka nem iszik nyers tojássárgáját, pedig táncdalénekes. Az ma is, ha gyakrabban foglalkozik is mások piros torkával, mint a sajátjával. Hartyányi Judit nem akar külföldön német nyelvű darabokat tanítani. De magyarokat igen. Meg is tette. Szorgalom, munka, alázat. Tóth Árpádnak van közönsége. Párkai István, az ősz bölcs. A múlt század beszéde. Válogatott, művelt, tapasztalt. Mondataitól az asztal is kerek lesz. 

Karnagyváltó. Stafétabot: Öregek. Nem azé, aki fut. Weöres. Kodály. Beleélő, átélő, megélő karnagyok. Oly árvák, kerek o-val. Mondjuk a szöveget. Tartsuk a ritmust. Itt más tempó lesz. Kitörés. Idegenül néz a napsugár is. Fiúk, hangosabban. Régi étek, mind azt dalolja fülükbe. Robbanás. Elégtél. Suttogó rabok. Mondom könnyesen, vigasztalón, szelíden, akaratosan, fenyegetőn, de most már tedd le.

 

Előadás. Elnézem őket. Mind öregek.

 

“Olyanok ők,

mint ki utazni készül

és már csomagol.”

 

Összegyúrjuk a napot egy koncertté, a sajátunk, mégis közös. 

 

Jól mondtuk a szöveget? Tartottuk a ritmust? Zombivá váltunk vagy tavaszi széllé? Hm.

 

Én is csomagolok. Lehetőleg mindent. És nem a pogácsákra gondolok.

 

Cipekedünk hazafelé.

 

Mihály Eszter és Mihály Andrea

 /Az Erkel Ferenc Vegyeskar tagjai/