Kocsis-Holper Zoltán

 Az 1982-es születésű soproni karnagy 2009-ben diplomázott a Zeneakadémián ének-zene tanár, karvezetés szakon Erdei Péter és Kutnyánszky Csaba növendékeként. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem magánének szakán folytat MA tanulmányokat Szabó Magdolna Máriánál.
Meghatározó szereplője Sopron zenei életének. A Horváth József AMI tanára és tanszakvezetője, számos kórus karnagya. 2012-ben a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium karvezetés tanára és kórusának karnagya is volt .
Összefogva a soproni középiskolákat, a Zeneiskolát és a Kórus Spontánuszt nagy sikerrel állította koncertpódiumra Orff: Carmina Burana c. művének két zongorás és ütőhangszeres változatát.
Fontos feladatának tartja felkelteni a fiatalok érdeklődését a komolyzene iránt, célja, hogy örömüket leljék a muzsika minden formájában, megtalálva azok értékeit.
Főbb eredményei:

2013. március   VIII. Országos Énekkari Verseny 1. díja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium kórusával
 2012. január  A Magyar Rádió Énekkarát vezényelte a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
 2011.  6. Fiatal Karvezetők Nemzetközi Versenye – 7. helyezés és a Magyar Rádió Énekkarának különdíja
 2011.  Aktív résztvevője a 6. Eric Ericson Mesterkurzusnak, ahol dolgozott a Holland Rádió Énekkarával és Holland Kamarakórussal
 2008.  Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye – I. díj és közönség díj
 2008. december Sopron Ifjú Tehetsége-díj