Szabó Sipos Máté, karmester, karnagy

 Zenei taulmányait zongoristaként kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, ahol kitüntetéssel szerzett diplomát előbb karvezetés, majd karmester szakon.
Tanárai: Párkai István, Lukács Ervin és Gál Tamás voltak.
Már a főiskolás évei alatt tanított és kórust vezetett a Zuglói Liszt Ferenc Zenei Általános Iskolában, illetve és iskolájában, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, de a Rádió Gyermekkórusa kicsinyek kórusával is dolgozott.
Párkai István meghívására évekig tanított a Magyar Művelődési Intézet posztgraduális karvezetés tanfolyamán.
1989-2000 között a Nemzeti Énekkar énekes és szólamvezetője, később a Dohnányi Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának asszisztens karnagya.
Tíz évig a Zeneakadémia karvezetés tanszakának adjunktusa, vezénylési gyakorlat tanára, három évig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője.
1995 óta az Egri Szimfonikus Zenekar vezető karnagya, ahol olyan színházi, opera, vagy koncert produkciók is kötődnek nevéhez, amelyek a különböző művészeti ágak fúziójának új lehetőségeit keresik. Ezzel a szándékkal hívta életre az Egri Kamaropera Fesztivált is.
2000 óta a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti tanácsának tagja. 2003-2014 a Magyar Állami Operaház karigazgatója és karmestere.
Zsűritagként rendszeres meghívottja a legnagyobb nemzetközi kórusversenyeknek, mesterkurzusoknak.
Különös hangsúlyt helyez az ifjúság zenei ismeretterjesztésére. Mindezek mellett zeneterápiás foglalkozásokat is tart, speciális hangversenyeket hoz létre szellemileg és szociálisan sérült gyerekeknek. Zeneszerzőként és rendezőként is dolgozott már.

Változatos zenei tevékenységét több díjjal is elismerték: Magyar Rádió nívódíj, Eger város Művészeti Nívódíja, Artisjus-díj, Pro Agria Kultúráért – díj.